|
FELPÖRGETVE
SZÍNHÁZ, KONCERT, FELVÉTEL
Vége a pörgős nyárnak, ősz elején a zenészek is pihenhetnek kicsit, a négy hetes leállásban sikerült elérnünk Balanyi Szilárdot, a Quimby billentyűsét, aki az elmúlt hónapok gyümölcsét végre learatta, gondolt egyet majd kiruccant Görögországba. Vakációja után találkoztunk, a kávézóba egy kipihent, napbarnított srác érkezik, arcáról sugárzik az egészséges önbizalom. Bizony, a Quimby ismét csúcson van! Miután összemértük, ki a barnább indulhat a beszélgetés a következő hónapok terveiről.
Vass Kata: - A Szigeten léptetek fel utoljára a nyári szezonban, akkor egy kissé fáradt de annál energikusabb csapat koncertjén tombolhattunk, most viszont mintha kicseréltek volna.
Balanyi Szilárd: - Nem véletlenül látod így, eleve fantasztikus nyár volt, ugyan végig dolgoztunk, sűrű hónapok voltak, de megérte. Minden jelentős fesztiválon fellépett a Quimby, valamint saját zenekarommal is koncerteztünk, szóval nem volt olyan hét, amikor ne játszottunk volna. Persze ilyenkor rengeteg barát, ismerős összegyűlik és főleg a fesztiválokon egy jól sikerült fellépés után elkerülhetetlen a bulizás. Nem panaszkodhatom, eseménydús időszak volt, ráadásul ebben az egy hónapban mindannyian világot láttunk, Tibi Horvátországban pihent, Livius a családjával Görögországban töltött el egy hetet, Dodi kiruccant Londonba, mi meg Faszival (Gerdesits Ferenc) úgy döntöttünk, hogy Santorinin mulatozunk és persze relaxálunk. A barátnők sajnos pont ellenkezőleg, nyáron értek volna rá, ilyenkor már mindenki dolgozik, így ketten fedeztük fel ezt a gyönyörű szigetet.
VK: - De nem csak most, hanem már nyáron is jártatok külföldön, koncerteztetek több városban is.
BSZ: - Felléptünk Amszterdamban, Brüsszelben és Marosvásárhelyen is. Az ottani szervezőknek és kint élő Magyaroknak köszönhetően borzasztóan jó koncertjeink voltak, teltházasak, tele külföldiekkel és persze néhány hazai rajongóval. Évente egyébként 10-15 európai koncertet tervezünk, persze ehhez kell a kint élő Magyar gárda segítsége is.
VK: - A zenélésen kívül más terveitek is vannak?
BSZ:- Lassan egy éve kezdtünk forgatni, ugyanis nagy meglepetést tartogatunk: készül egy DVD, egy dokumentumfilm az együttes 15. születésnapjára. Gyakorlatilag bepillantást engedünk az életünkbe, a próbákba, rengeteg archív felvétel lesz a lemezen, a fellépések utáni hangulatot, beszélgetéseket is megörökítettük, szóval ez igazi csemege lesz, tele kulisszatitkokkal. Továbbá a fellépéseket, koncerteket egy külön menüpontban nézhetik meg az érdeklődők.
VK: - Mikor kerül a boltokba?
BSZ: - Karácsony előtt, reméljük már ősszel megvásárolható lesz. És ha már ünnepelünk, akkor szeretnénk kedveskedni egy válogatás albummal is.
VK: - Best of lemezt nem akkor készítenek a bandák, amikor már kicsit elfáradtak?
BSZ: - Ez igazából egy helyzetjelentés, összegzés és még véletlenül sem befejezés, hiszen utána folytatjuk tovább. Két régi dalunkat újra felvettük, meglepetésként fog szerepelni a korongon. Az együttes születésnapját pedig koncertturnéval is ünnepeljük, melyet hosszú próbák előznek meg. Októbertől indulunk, kevesebb, de annál igényesebb fellépéseket tervezünk.
VK: - Folytatódik tovább a színházas szereplésetek is?
BSZ: - Bizony, ősztől havonta több előadást játszunk a Vidám Színpadon, szerencsére folyamatosan teltházzal megy a Vízkereszt, vagy amit akartok című darab, melynek zenéjét mi szereztük és melyben végig ott vagyunk mi is a színpadon.
VK: - És mi lesz a szólókarrierrel?
BSZ: - Lesznek klubkoncertjeim állandó zenekarommal, melyben közös pont a Quimbyvel, Faszi, a dobos. És persze rengeteg ötletem van a következő albumomra, azon is dolgozom.
A következő hónapokban tehát a vájt fülűek számos helyen találkozhatnak az együttessel és Szilárddal is, új Quimby album pedig 2007 környékén várható. Addig is kellemes koncertezést és Boldog 15. születésnapot!
LEMEZAJÁNLÓ SZILÁRDTÓL:
1. Herbie Hancock - Dis Is Da Drum
Az egyik kedvenc zongoristám olyan albuma, amit éveken át hallgattam anélkül, hogy meguntam volna a lemezen hallható zenei megoldások miatt. Zseniális zongorajáték és végtelen zenei fantázia. Ez jellemzi, és ez nekem már több is mint elég.
2. Sting - "...Nothing Like The Sun"
Tisztában vagyok azzal, hogy nem mondok újat, amikor azt állítom, hogy a zenetörténelem egyik műremeke ez az album. Sok ember kedvence, mégsem szégyenlem bevallani, hogy az enyém is. Ettol ez még nem lesz tucat lemez, hanem egy nagyonis érzékeny, idotálló zenei csemege.
3. Alanis Morissette - So-Called Chaos
Nálam ezzel a lemezével lopta be magát a szívembe Alanis. Véletlenül került a kezembe, hosszú hónapokig tartott mire le tudtam tenni. Nagyon élvezetes és lendületes, kissé eroszakos album, de nekem nagyon bejött.
|