A Szilárd művésznév a Quimby billentyűsét, Balanyi Szilárdot rejti, aki a Káosz amigos album megjelenésekor adott zenekari interjúban is mesélt már készülő szólólemezéről. A dzsessz-popos Halmazállapot rengeteg ötletes megoldást helyez egy kupacba - apró hibái ellenére is ígéretes debütálás.

Szilárd 1974-ben született Veszprémben, majd Balatonfüreden nevelkedett, kisgyermek korától a zene bűvöletében. Ifj. Rátonyi Róbert tanítványaként bukkant rá a Quimby és Szilárd az 1995-ös Jerrycan Dance óta állandó billentyűse, sőt az idei lemezen már zenei rendezője is a dunaújvárosi szextettnek. A Heaven Street Seven 1998-as Budapest Dolls albumán ő kezelte a billentyűs hangszereket és egy rövid ideig a HS7-koncerteken is vendégeskedett, de közreműködött például a First Session debütáló lemezén is (Rest In Beats). Saját dalait két éve készítgeti egyre komolyabban, 2002 januárjában be is mutatkozott velük a Világveleje Fesztiválon, és most stúdióban is rögzítette azokat. Szilárd képes volt a Quimbytől független zenei világ létrehozására, viszont szólóanyagát hallgatva pontosan érezzük azt is, hogy mit tesz ő hozzá anyazenekara megszólalásához. A Halmazállapot barátságos popzene (lehetne jellemezi az intelligens vagy intellektuális jelzővel is, ha azok nem hangzanának fennhéjázóan), egyszerűnek viszont nem nevezhető, mert bár többnyire lassú dalai elsőre nem tűnnek bonyolultnak, valójában mindegyikben számtalan apró ötlet, rejtett effekt, egymásra úsztatott szintetizátorfátyol, sok-sok tempóváltás, kidolgozott hangszerszóló (zongora, gitár, trombita stb.) húzódik meg. A leghangsúlyosabban azonban azzal a fajta kissé melankolikus, de szövegeiben életigenlő dzsesszes popzenével rokon, amit például a Prefab Sprout (lásd: The Gunman... ) készített nyolcvanas évekbeli csúcskorszakában. A dallamok legtöbbször megkapóak, Szilárd hangja viszont még nem mindig magabiztos, jól tette, hogy néha effekteken engedte át az éneket. A többnyire egyes szám első személyű szövegek egyszer-kétszer megbotlanak, vagy ködösebbek a kelleténél, de a döccenőket ügyesen eltalált sorok kompenzálják. Erre a fokozatosan egyre dúsabb hangszerelésű Csendélet ("magaddal hozhatsz megannyi képet, mit emlékezeted tárol a végnek") és a keretbe helyezett reagge-s Tükörkép ("mennyi mindenre tanít a lét, csak megtanulni ezt olyan nehéz") a jó, a szép dallamú, végére beinduló Tettvágy ("az új az mindig gyönyörködtet, de semmi sem lesz igazán más") a kitűnő példa. Az említetteken túl kiemelkedik még a slágeres Odafenn, a párkapcsolati problémákat boncolgató, lassan kúszó Csoda? ("csoda, ha az ember végül teker és farzsebből piál?"), illetve a zongorán elővezetett instrumentális záródal, a Szirmok és virágok. A tizenöt vendégzenész - köztük a Quimby, a Hiperkarma, az Üllői Úti Fuck tagjai és Jamie Winchester - által megszólaltatott sok hangszert és a finoman kezelt elektronikát egybeolvasztó, remek produceri kezelésben részesített dalok szikrájából talán nem lett nagy tűz, de azok szerzőjét most már előadóként is a tehetségek közé sorolhatjuk.

7/10

Dömötör Endre