Szilárd Halmazállapot

Elrendeződtek a viták a Quimby és lemezkiadója, a Universal Music között, hiszen a zenekarnak lejárt a szerződése a most megjelent Káosz Amigos című albumukkal. Ez sok mindenben befolyásolja a csapat életét. Billentyűsük, Balanyi Szilárd például
elkészítette élete első szólólemezét, amely ősszel jelenik meg. Szilárd Halmazállapot. A név és a cím utalhat arra is, hogy a zenész már régóta fejébe vette, szeretne egy szólóalbumot és azóta kitartóan küzd is ezért. Január óta szinte ki sem
mozdult a stúdióból: ahogy befejezték a Quimby felvételeit, rögtön belevágott saját anyagának készítésébe. Szilárd elmesélte, nagyon élvezte, hogy ezúttal egyedül döntött mindenben, barátai szerint úgy pörgött, mintha gyorsítót szedett volna:
gondosan eltervezte például, mikor melyik zenész jöjjön a stúdióba, s ez egyáltalán nem volt könnyű feladat. Mintegy tizennégyen játszanak ugyanis szerzeményeiben, köztük Gerdesits Ferenc, Giret Gábor, Pély Barnabás és Varga Livius, a producer
pedig nem más, mint Jamie Winchester, aki először vállalta fel ezt a szerepet. Szilárd azt is elmondta, a dalokban mindannyiuk egyénisége tükröződik, hiszen szabad kezet adott a zenészeknek: az volt a célja, mindenki belevigye saját elképzeléseit.
Ő például melankólikus hangulatban volt: magánéleti viszontagságai miatt olyan szerelmes dalokat írt, hogy még maga is meglepődött.

Hámori Eszter