|
Quimby
Akiknek nincs szerencséjük a zsiráfokkal
Érdekes ez a dolog. A Quimby együttes kétszeres Arany Zsiráf-győztes,
de nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna valamelyik dalukat a
rádióban. Nem mintha azok szövegei nem engednék, inkább nem elég populárisak
a nagyközönség számára - a szerkesztők szerint. Mekkora paradoxon. Ez
azért elárul valamit a közízlésről...
Az együttes alakulása nem datálható pontosan, de valamikor '92 tájékán
állt össze.
Azelőtt Tibi, Livius és Mikuli Ferenc egy gimis zenekarban (Október) játszottak.
A Quimby kezdeti lendületét visszavetette valamelyest, hogy Livius ideiglenesen
Amerikába tette át székhelyét. Egy ideig nagy volt a ki-bejárás a tagokat
illetően. Jött Szilárd, később Gerdesits Feri, Mits Marci és Kárpáti Dodi.
Mindeközben nem duzzadt hokicsapat méretűvé az együttes, a hat állandó
tagszám maradt. Talán ez az oka annak, hogy '96-ig csak igen mérsékeltek
voltak a sikerek. Az új tagoknak, tagokkal újra kellett tanulni a dalokat,
és időbe telt, míg mindig újból összeszoktak.
1993-ban az A Sip Of Story még csak kazettán jelent meg, a Jerrycan Dance
már CD-n. '96-ban készítették első magyar nyelvű lemezüket. A Majom-tangóval
elnyerték az Év felfedezettje díjat az Arany Zsiráfon. Alighogy eladták
a megnyert mobiltelefonokat, a bizottság visszavette a díjat arra hivatkozva,
hogy a Quimby adott ki albumot korábban is. Bár az magánkiadásban jelent
meg, ez mit sem számított. Ettől függetlenül a Bordély boogie és a Rések
szélesebb körben ismertté tették a csapatot. Egy évvel később aztán már
nem volt vita. A Diligramm megkapta az Év albuma elismerést. Ismét nem
ment azonban zökkenőmentesen a díjátadás. A nyerteseknek playbackre kellett
játszaniuk, hacsak nem rendezték el előzetesen az élő lehetőséget. A Quimby
ezt nem tette meg, playbackelni viszont egyikük sem volt hajlandó, így
egy nagyon fura helyzet állt elő. A rendezők noszogatására csak odaálltak,
de a "fellépés" botrányos volt. A szaxofonos például gitárt
kapott a nyakába, Livius pedig fekvőgipszben ropta. A szervezők kiakadtak,
a közönség jól szórakozott, másnap a média pedig meg sem említette az
esetet. A Hol volt, hol nem volt sláger lett, s a hullaházas klip is telitalálat
hozzá. 1999-es, Ékszerelmére című lemezüket szintén jelölték, ám ezúttal
nem róluk szólt a "Zsiráf". Azért a Halleluja és az Androidő
erről is befutott.
Mostanában készült el új CD-jük, a Morzsák és szilánkok, mely remixeket
és koncertfelvételeket tartalmaz. Senki ne ijedjen meg, nincs rajta "biznisz-mix"
(Szilárd), táncolható, klub- vagy Ibiza-verzió. Az elkövetkező időszak
sűrűnek ígérkezik. Őszre tervezik az új albumot, közben pedig a billentyűs
önálló lemezre készül. Szilárd Halmazállapot munkacímű nagylemeze nem
veszélyezteti az együttes jövőjét. Külföldön bevett szokás, hogy egy tag
a saját szájíze szerinti szólólemezt készít, többnyire a többiek közreműködésével.
Addig is terjed a Quimby. Vajon miért még mindig csak szájhagyomány útján?
|