Balanyi Szilárd: Tükörkép
Maxiajánló
Új szó
2004. február 25.
A Quimby billentyűse 2002 őszén jelentette meg Halmazállapot című szólóalbumát.
A zenekara most szünetelteti a működését, tavaly, február utolsó napján
lépett fel utoljára, így Szilárd azóta teljes egészében a lemezére koncentrálhat.
Elsőként az Odafenn című dalt másolta ki róla maxira, szélesebb körben
azonban nem vált ismertté, mert a legnagyobb rádiók ignorálták. Szilárd
zenéje hiába populárisabb, mint a Quimby-é volt, a pophoz képest túlságosan
átgondolt, bonyolult az átlagos hallgatónak – ezzel magyarázták a rádiók
zenei szerkesztői, amiért a dalok nem fértek bele a kínálatukba. Így hősünknek
lépnie kellett. Elkészítette az Odafenn Liquid mix-ét, az újrakevert változat
azt a célt szolgálta, hogy a nagy kereskedelmi rádiók is a műsorukra tűzzék.
Bejött, kis változtatással már működött a dolog. Aztán a Csendélet című
felvételhez is készült remix. A közelmúltban pedig napvilágot látott a
lemez második maxija, rajta az említett két mix, kiegészülve egy harmadikkal,
a fő dallal. A Tükörkép új változata a Unitedos Pély Barnabás és Romhányi
Áron munkáját dícséri. Megkérték Szilárdot, hadd öntsék új formába az
egyik dalát. A Tükörképre esett a választásuk. Egyeztették az elképzeléseiket
az énekessel, és megszületett a felvétel United mix-e. Bízzunk abban,
hogy ez is belefér a rádiók ízlésvilágába, ugyanis még nem fedezték fel.
A Barnabással folytatott közös munka ezzel nem ért véget, Szilárd készülő
második albumán is együtt dolgoznak, amely előreláthatólag ősszel kerül
a boltok polcaira. Közben még az idén visszatér a Quimby, egyelőre azonban
nem tudni, milyen felállásban, így azt sem, hogy Balanyi Szilárd tagja
marad-e a zenekarnak.
(péjé)
|