Kiadókereséssel súlyosbított hosszas huzavonák után október 16-án megjelent a Quimby billentyűsének, Szilárd - Halmazállapot című önálló albuma. Persze, szólólemezzel általában a frontemberek szoktak próbálkozni - így aztán adott volt a kérdés: hogy jött az ötlet?

Ez egy régebbre visszavezethető dolog, csírájában már akkor a fejemben volt, mikor elkezdtem a Quimbyben zenélni, de igazán komolyan két évvel ezelőtt, egy koncert után határoztam el, hogy nekilátok rögzíteni az ötleteimet. Nem kapkodtam el, idén januárban készültek el a dalok...

- Amiket aztán nem tudtál kiadni...
- Igen, nagyon el is keseredtem, mert amikor - egy otthon készített demo felvétellel - elkezdtem házalni kiadóknál, mindenki ugyanazt mondta: nagyon jó, zseniális de nem eladható, nem ezt igényli a piac; szóval, senki nem akart foglalkozni vele. Viszont én olyan ember vagyok, aki ha valamibe belekezd, akkor azt szereti véghez is vinni! És láss csodát: mázlim volt, Dorozsmai Péter rábólintott, így a Tom-Tom Recordsnál megjelenthetett a lemez az őt megillető körülmények közt.

- Volt olyan, ahol durván elhajtottak?
- Nem, de azért előfordultak érdekes dolgok. A Warner illetékesei például meghallgatták, majd másfél órában, nagyon tudományosan elmagyarázták nekem, hogy kikkel kellene együtt dolgoznom ahhoz, hogy eladható legyen, kiket kellene megnyernem közreműködőnek, milyen zenét kellene csinálni, etc. A Quimby - most már egykori - kiadója, a Universal úgy dobta volna piacra, hogy egy fillér reklámkeretet nem kap a produkció, nincs klip, olcsó stúdióban zajló felvételek, persze a lehető legrövidebb idő alatt és a borító is csak nagyon minimál. Erre azt mondtam, hogy inkább hagyjuk békében egymást, annál többet érzek ebben a lemezben, mint hogy így elsikkadjon a támogatás hiánya és a totális hozzá nem értés miatt. A Tom-Tom ugyan kisebb kiadó, de ennek megvannak az előnyei. Eleve, egy nagyon jó stúdióban vehettem fel a lemezt, amit a Universal biztosan nem fizetett volna ki, ráadásul Dorozsmai Péter sok - a szakmában dolgozó, magát nagyon sokra tartó - ügyvezető igazgatót megszégyenítő emberséggel áll hozzá az lemezkiadáshoz. Ha valami gondod van, akkor azt bármikor megbeszélheted vele, és nincs az, mint egy multinacionális kiadónál, hogy jóformán utol sem tudod érni a főnököt, ami főként akkor zavaró, ha ő dönt mindenben, és emiatt olyan dolgok halasztódnak, amik rád, illetve a lemezre nézve fontosak. A tapasztalat szerint ugyanis nekik nem az.

- A zenekar hogy fogadta, hogy szólólemezt csinálsz?
Egy percig sem volt belőle gond. Szerintem, amikor elmondtam nekik, hogy szeretnék készíteni egy lemezt, nem hitték el. Meg sem fordult a fejükben, hogy ebből valaha is kiadvány lesz. De Tibor, és a többiek is azt mondták, hogy szívesen jönnek játszani, segíteni. Gerdesits Faszinak köszönhetek nagyon sokat, ő ott volt a kezdetektől. Rajta kívül, a zenekarból csak Tibor és Livius közreműködik, valamint Mikuli Ferenc szerepel szerzőtársként a Halmazállapoton.

- Nem volt nehéz egyszerre csinálnod a saját dolgodat is, meg a Quimby-ét is?
Nem, bár amikor a Káosz amigos-t vettük fel, az én anyagomat muszáj volt egy kis időre félrerakni. Akkor csak a zenekarra koncentráltam, mert végső soron ott producerként is szerepet vállaltam. Aztán, mikor befejeztük a felvételeket, volt egy pár szabadnapom, gyorsan előhalásztam a saját dolgaimat, belehallgatgattam és már ismét a stúdióban találtam magam. Mindenképp jobb lett volna, ha több szünet áll rendelkezésemre a kettő között, meglehetősen fáradt voltam, azonkívül egy-két magánéleti esemény is nehezítette a dolgom, de az idő sürgetett, úgyhogy csinálni kellett. Viszont rengeteget tanultam ez idő alatt, amit reményeim szerint felhasználhatok majd a jövőben. Mindent összevetve, nekem mindenképpen megérte a lemezbe fektetett, tanulságos munka.

- Jó sok közreműködőt gyűjtöttél be...
- Igen, tizenöten játszanak a lemezen. Rengeteg olyan zenészt ismerek, akivel szerettem volna együtt dolgozni, de eddig nem volt rá lehetőségem, most viszont kínálkozott erre az alkalom. Lehet, hogy túl lőttem a célon, nem tudom, nekem mindenesetre kellemes élményt nyújtott. A koncerteken, azonban, egy állandó zenekarral szeretnék majd színpadra lépni.

- Mennyire voltál te a főnök a produkcióban?
- Mondhatom, hogy 100%-ban. Meghallgattam mindenki véleményét, meg is fontoltam azokat, de alapvetően az történt, amit én elképzeltem.
Azért ahhoz képest, hogy a Quimby-lemeznél lényegében te voltál a producer, most hívtál valaki mást...
Igen. Szerettem volna egy külső ”fület”, hogy legyen valaki, aki kívülállóként tudja átlátni a hangok iszonyatos kavalkádját. Én, aki ebben a halmazállapotban élek már két éve, nyilván nem tudok objektíven ítélni, hiszen a fejemben van egy beton módjára berögzült kép. Jamie Winchestert egyébként is régóta ismerem, és egy ismerősöm egyszer felvetette, miért nem próbálom meg vele? Megpróbáltam. Bejött.

- És olyan lett az eredmény, mint elképzelted?
- Igen, bár az a véleményem, hogy az ember nem alkothat tökéleteset de mindenképpen annak elérésére kell törekednie! Ezért nem lehetek teljesen elégedett. Egy pillanatképként mindenképpen megállja a helyét és hűen tükrözi mostani hangulatomat, érzelmeimet. Nyilván a következő hanganyag már ezen lemez tapasztalataival is gazdagabb lesz.

- Koncertre nem túl belsőséges ez az anyag?
- Januárban volt már egy fellépésünk Pesten, ahol a zenekart leszámítva senki nem ismerte a számokat, mindenki csak figyelt, de végül is működtek a dalok. Az a koncert nekem nagyon nehéz volt, iszonyatosan inamba szállt a bátorságom mivel nem tudtam, mit vár tőlem a közönség a Quimby után, és akkor még nem tudtam, hogy ez egyáltalán nem fontos. Ezer dolgon járt az agyam, hogy minden rendben van-e, mindenki tudja-e a számokat... Arra már nem is tudtam igazán odafigyelni, amire ténylegesen kellett volna. De végül is túléltem, és sorban a második koncert, ami Szegeden volt, nem sokkal utána, már lazább volt. Ezzel együtt, szerintem jó pár dalba belenyúlunk majd, mert lemezen működnek ugyan, de élőben másképp kell megszólalniuk.

Nagy Győző
WAN2 2002 november